A 2009/2010. évi díjazottak bemutatkozása:

Kádár Edit

1975-ben születtem Szilágysomlyón (RO). Tanulmányaimat a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végeztem magyar–angol szakon (1993); itt szereztem szocio-etnolingvisztika magiszteri oklevelet (1998), valamint itt védtem meg a nominális mondatok szintaxisát tárgyaló doktori dolgozatomat (2006). Kutatásaim részben nyelvészetiek, részben a nyelvoktatást és a romániai magyar közoktatást érintik, illetve a szórványkutatáshoz kapcsolódnak.
1997-től vagyok főállású oktatója a BBTE Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének, emellett az újságíró szakon is oktatok nyelvészeti tárgyat, és a pedagógusképzésben is részt veszek. 2007-es indulása óta vezetem a Márton Gyula Nyelvészeti Szakkollégiumot, melyet azzal a szándékkal hoztunk létre, hogy a nyelvészet iránt érdeklődő, az alapképzésben és a mesteri képzésben részt vevő hallgatók számára az egyetemi kereteken túl biztosítson szakmai fórumot, képzést, kutatási lehetőséget.
A szakmai utánpótlás nevelése mellett igen fontosnak tartom a közoktatás reformját is. Igyekszem szerepet vállalni a közoktatás országos szintű szervezésében (2008-tól az Oktatási, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium keretében működő Országos Curriculum Tanács Általános Iskolai Országos Szakbizottságának elnökeként), valamint az anyanyelvi mozgalom keretében több, általános és középiskolásoknak szóló anyanyelvi verseny szervezését végeztem.
Az egyetemi oktatás és közoktatás mellett a hazai szakmai közéletben való részvételt, illetve annak az alakítását, valamint a hazai tudományos ismeretterjesztést is kiemelt jelentőségűnek tartom, s 2008 márciusa óta a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottságnak elnökeként is próbálok megnyilvánulási keretet és alkalmat teremteni ezek számára.

Kovács Réka Rozália

Kovács Szabolcsnak vagyok a felesége, Tamásnak és Péternek az édesanyja. A szakmám a magánéletembe ékelődik, nincs éles határ a kettő között. Gyakran olyan témákkal foglalkozom, olyan könyveket olvasok, ami éppen akkor kihívás az életemben, így időnként a szakmaiság és a magánélet érdekes egyvelegével találom szemben magam, ami sokszor lerombol és újjáépít, folyamatos változásra ösztönöz, miközben néha megvillan egy-két időtálló szemcse.
Útkeresésem során sokfajta diplomát összegyűjtöttem, így tanultam tanítónőnek, óvónőnek, vallástanítónak, majd vallástanárnak és szociális munkásnak, jelenleg pszichológusként tanítok a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem Humántudományok Tanszékén, valamint pszichoterápiára járnak hozzám nehézségekkel küzdő emberek, házaspárok, képzéseket, előadásokat tartok. Klinikai pszichológia–pszichoterápia–családterápia: főként ezt az utat járom mostanában szakmailag, de kisgyerekeket nevelve sokat foglalkozom a várandós állapottal, a szülés/születéssel, a szoptatással, mindazzal, ami a biztosabb szülő-gyerek kötődést megalapozza, és segíthet megelőzni a későbbi szenvedéseket.
Doktori tanulmányaim során abszolutóriumot a Semmelweis Egyetemen szereztem, témavezetőm: Dr. Bagdy Emőke. Vezetője vagyok a Segítők Baráti Körének, kuratóriumi tagja a Bonus Pastor Alapítványnak, munkatársa a Familia Családsegítő Centrumnak, a szegedi Nagyító Alapítványnak, lelkészfeleségként tagja a nyárádszentimrei, seprődi gyülekezeteknek, nőszövetségeknek, valamint gyakran nekifogok valami teljesen újnak, ami éppen lelkesít.

 

A 2008/2009. évi díjazottak bemutatkozása:

Dr. Barabási Tünde - Júlianna

A neveléstudományi területen szerzett egyetemi oklevelemet 1995 óta a romániai magyar (székelyudvarhelyi) tanítóképzés területén kamatoztatom. 2006-ban doktori fokozatot szereztem a Debreceni Egyetem BTK, Multidiszciplináris Bölcsészettudományok Doktori Iskola, Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori program keretében. Jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem, Tanító- és Óvóképző Szakán egyetemi adjunktusként tevékenykedek, neveléstudományi tárgyakat oktatok. Férjem hivatásából adódó lelkész-feleség szerepemnek nagy szeretettel teszek eleget a Székelyudvarhely melletti ócfalvi református egyházközségben. Elhivatottságot nem csupán a szakmai és a közéleti szerepeim maradéktalan teljesítése iránt érzek, hanem két kiskorú (11 és 6 évesek) gyermekem nevelésére is.

Póth Miklós

Okleveles villamosmérnök vagyok, diplomámat 2001 februárjában szereztem az Újvidéki Műszaki Egyetem híradástechnikai szakán. Szűkebb szakmai érdeklődésem a digitális képfeldolgozás, képinterpoláció és képrekonstrukció. Az egyetemi tanulmányaim elvégzése után a Szabadkai Műszaki Főiskola főállású tanársegédje lettem. Mivel a felsőoktatásban dolgozóknak kötelező a továbbtanulás, előbb az Újvidéki Műszaki Egyetemen kezdtem a magiszteri képzést, majd a Szegedi Tudományegyetem Informatikai karán folytattam a PhD tanulmányaimat. Pillanatnyilag harmadéves vagyok, a kötelezettségeimet (kreditszerzés, publikálás) rendesen teljesítem. A tanulmányok elvégzése után továbbra is az oktatásban szeretnék maradni. Az utóbbi néhány évben aktív résztvevője vagyok a közép-európai CEEPUS csereprogramnak is. Eddig Kolozsváron, Kassán és Szegeden voltam diákként, illetve előadóként.
1972. augusztus 15-én születtem Újvidéken. Az általános iskolát, középiskolát és az egyetemet is a szülővárosomban végeztem. Már gyermekkorom óta érdeklődést mutattam a villamosság iránt, ezért választottam ezt a szakot.
A katonaságot 1999 és 2000 szeptembere között szolgáltam le, B kategóriás vezetési engedéllyel rendelkezek. Szabadidőmben olvasok, hegyekre mászok és alkalomadtán síelek.

 

<< Vissza a főoldalra