Nem is tudom, van-e olyan ismerősöm, aki azt tudná mondani magáról, hogy ő teljesen magyar. Ami engem illet, anyai ágon a Felvidékről származunk, Moys nagyapám Liptószentmiklós mellett élt és az első világháború után települt át. Apai ági nagyanyám bécsi nagymama, aki Magyarországra jött férjhez még a Monarchia alatt, és itt nevelte fel édesapámat. Feleségem pedig Budakeszire több évszázaddal ezelőtt betelepült sváb család gyermeke, ahol a nagyszülők még házasságkötésünk idejében is német tájszólásban beszéltek egymással.

Munkám során sokfelé megfordultam, a világ számos helyén járhattam. Az utóbbi években az OTP Bank szerbiai leányvállalatán keresztül közvetlen kapcsolatba kerültem a vajdasági magyarokkal, megismerhettem életüket, szokásaikat is közelről. De Erdély sem áll távolabb szívemtől, ahol már felnőttként ragadott meg a táj szépsége és az emberek varázsa. Évente gyakran töltöm szabadidőmet a Székelyföldön és már több itthoni barátunkat sikerült ide elcsábítani.  Néha itthon arról beszélgetünk, hogy a Jóisten ajándékaként a Kárpát-medence állandó utazó nagykövete lettem.

Igazán megörültem ezért, amikor Bernáth Tamás barátom és munkatársam ismertette az Alapítvány céljait és felkért az együttműködésre. Remélem, segítségére lehetek céljai elérésében.

Dr. Szász Károly

 

<< Vissza a Kuratóriumi tagokhoz